Néha mi magunk is elámulunk, hogy a ránctalanító készítményeink milyen fantasztikus élményeket okoznak! 

Nagyon fontosak számunkra a BIOLA kozmetikákba járó vendégeink, és a webshopon a vásárlóink tapasztalatai biotermékeinkkel kapcsolatban. Hiszen csak így tudunk fejlődni, megújulni és a ti segítségetekkel egyre kimagaslóbb eredményeket érni el a bio- és natúrkozmetikumok világában. Nemrég olyan visszajelzést kaptunk az egyik kedves székesfehérvári felhasználónktól, hogy napokig újra meg újra olvastuk a sorokat. Közben pedig szép lassan az egész csapatunk megtelt életenergiával, megújult motivációval, és hálával amiért értetek dolgozhatunk nap mint nap. Miután a teljes szakmai stábunk feltöltődött úgy döntöttünk, hogy veletek is megosztjuk Andrea levelét. Természetesen az ő beleegyezésével. 


Kedves BIOLA kozmetikum termékcsalád munkatársai! 


Szeretném veletek megosztani életem egyik legemlékezetesebb születésnapját, ami immáron hozzátok is fűződik. Március 3.-án eljött az az időpont, amit legszívesebben elkerültem volna amilyen messzire csak lehet. Soha életemben nem féltem semmitől, mert a belső hajtóerőm, és a tiszta érzékelésem teljes eddigi életemben iránytűk voltak. Mindig pontosan tudtam mit kell tennem, nem bántam meg semmit. Az elmúlt hónapokban azonban rettegtem. A nagy nap eljötte Damoklész kardjaként lebegett fölöttem, s előttem. Úgy éreztem nem tudok megküzdeni a számvetéssel, hogy eltelt az életem első fele és semmi olyat nem tudok letenni az asztalra, amit más emberek általánosságban ilyenkor elmondhatnak. Rettegtem, hogy nem értem el a társadalmi mértékeket, de attól még jobban, hogy mi van, ha engem ez valójában nem is érdekel… ?!

Bátor, és a társadalmi normákra gyakran fittyet hányó amazon típus vagyok, most mégis elbizonytalanodtam. Sajnos, eljött ez a nap. Belefagytam a reggelbe. Múltak a percek, lélegeztem. Negyvenig számoltam. Majd elszaladtam megszámolni a szarkalábakat is a szemem alatt, aztán egyszer csak észrevettem, hogy az elmúlt két évben irdatlan sokat öregedtem. Még nem így kellene kinéznem. Jól fizető menedzser munkám van, igaz szingli vagyok, de boldog. Gyönyörű lakásom van, pár éves az autóm. Köszönöm, jól vagyok... De akkor mégis miért vagyok ennyire ráncos? Miért ilyen fáradt a tekintetem? Tűnődtem egészen addig, amíg a húgom be nem csengetett és körbe nem ölelt a színesebbnél színesebb lufikkal, és virágcsokorral. 

A napom esemény és köszöntés dús volt, az estét azonban egyedül töltöttem. Valahogy nem vágytam mások társaságára. Ültem a kanapén a nappaliban, és szorongattam azt az ajándékot, amit az 50 éves nővéremtől postán kaptam. Mikor felhívott azt mondta, hogy megértem rá, nem akar vele bántani, de szerinte sokat segíthetne ez az ajándék abban, hogy elfogadjam a koromat. Ezüst csomagolásban volt, selyem fényű papírban. Egy ideig idegesen forgattam a kezemben, talán dühös voltam Évára. Igaz előttem járt 10 évvel, de mégis micsoda pimaszság szemránckrémet venni valakinek a születésnapjára? - gondoltam. Majd felheccelve letéptem a díszítést és elolvastam a dobozra ragasztott kártyát. 

"Drága édes kicsi húgocskám! Mindegy hány éves vagy, nekem örökre az maradsz! Sejtem előre, hogy picit mérges leszel rám ezért az ajándékért, de mégis megteszem. Mert ideje feldolgoznod, hogy az évek immáron erőteljesebben telnek. Tudom, hogy hónapok óta küzdesz ezzel. Amint elfogadod, könnyebbé válik az egész, meglásd. Hogyha hajlandó leszel kipróbálni ezt a csodát, amit választottam neked az segít az idő kerekét visszaforgatni! Csak kend fel, hunyd be a szemed, kapcsolódj vele, a többit bízd rá! Boldog, áldott, varázslatos születésnapot kívánok neked. Ölellek, Évi" 

A csomagban a ti Bio goji & alaria age control szérumotok volt. Tetszett a termék csomagolása, egy ideig görgettem a tenyeremben, majd berobbantam a fürdőszobába. Elolvastam miket tartalmaz, bevallom örültem neki, hogy biokozmetikum, nem hiszem, hogy rászántam volna magam, hogy felkenjem, ha nem az. Fontos számomra a naturál életstílus, a bőrápolásban is! Megnyugodtam, hogy amit kaptam nem csak szemránckrém, hanem teljes arcra és dekoltázsra is való. Ez kicsit könnyebbé tette számomra az első lépést, hogy tudatosan foglalkozzak majd a ráncaimmal. Lemostam az arcomat, majd megtisztítottam alaposan. Az ujjbegyemre kentem először a szérumot, az illata megérintett, és tetszett az állaga is. Olyan volt, mint a bársony már az ujjamon is, és a természetes parfümje pillanatok alatt beköltözött az orromba.


Felkentem a szemem alá, majd a szemeim köré a szarkalábakra. Tovább futtattam a homlokomra, az arcomra, és a dekoltázsomra. Ezután behunytam a szemem, és az érzékelésemre hagyatkoztam, ahogy Évi javasolta. A szérum illata teljesen betelítette a szaglásomat, szinte elbódított picit annyira tetszett. Úgy éreztem, hogy változik a hangulatom, és pár perccel később az érzéseim is. Lassan kinyitottam a szemem. Néztem magam a tükörben. Félhomály volt. 

Észrevettem, hogy az elmúlt 40 évet már nem csak a barázdák őrzik a szemem sarkában, hisz a ráncok tovafutnak, és Isten tenyerében végződnek. A Fény őrzi a szememben a múltat, és minden ami lettem, ennek a tüzében lángol szenvedélyesen. Akkor és ott úgy éreztem, hogy valójában minden rendben van. Lehet, hogy nem szültem gyereket, de sok száz felnőtt ember pótanyja vagyok a munkahelyemen. Lehet, hogy nem vagyok most épp házas, de valójában még mindig van időm. Ha ráncosodtam is sokat az elmúlt években, még megtalálhatom rá a megoldást, hogy fiatalosabb legyek. Ezen az estén végül az életem kristálytisztán visszatükrözte, hogy minden pont jó ahogy van, ahogy volt. Aztán hirtelen gondoltam egyet, sminkelni kezdtem, feltettem a legszebb piros rúzsomat.


Egy félóra múlva már taxit stoppoltam, hívtam a két legjobb barátnőmet, és a belvárosban megvártam őket egy pubban. Koccintottunk, és később elmentünk táncolni. Hajnalban haza indulás előtt belenéztem az egyik parkoló kocsi tükrébe, és megigazítottam a sminkem. Szépnek láttam magamat, valahogy még mindig teltek voltak a barázdáim. Mosolyogtam egy nagyot magamra, és ekkor a kocsiban ülő férfi lehúzta az elektromos ablakot. Riadtan a szemébe néztem, elakadt a lélegzetem. Az övé is. 

A többi szintén meseszerűen alakult, de ez már nem tartozik a terméktapasztalatomhoz. 

Azóta eltelt pár hét, a szérumot most kúraszerűen használom. Mindennap magamra csodálkozok mikor felkenem, és imádom, hogy rásminkelhetek. Azóta már egy nappali arckrémet is rendeltem tőletek. Anélkül, hogy eltúlzó nagy szavakat mondanék úgy érzem a termékek használata közben a nyári nap melege fénylik fel az arcomon, és a növények varázslatosan hatékony esszenciái életre kelnek a bőrömön. Köszönöm BIOLA, köszönöm Viola! 


Azt hiszem nyertetek egy új törzsvásárlót, az életem teljes második felére!

Szeretettel: K. Andrea