Miért barnulunk a napfény hatására?

 

A napfény idő előtti bőröregítő hatásáról már mindannyian tudunk, hiszen rengeteget olvashattunk róla. Illetve arról is, hogy a megfelelő, hatékony bőrápolással felvehetjük a harcot a tünetek megjelenése ellen. Vajon arról is hallottak, mi játszódik le a bőrünkben miközben színt „váltunk” a napsütés hatására?


A mai korban ugyan elengedhetetlen a Napon való tartózkodás esetén a bio fényvédő krémünk használata, ugyanakkor ne feledjük, hogy bőrünk rendelkezik saját védelmi apparátussal a káros ultraibolya sugarak ellen. Amelynek legfőbb bástyái a festéktermelő sejtek (más néven pigmenttermelő sejtek), a melanociták, a hámréteg legalsó sejtsorában várakozva. Ezek a sejtek termelik a melanint, a pigmentet, ami felelős a napfény UV hatására kialakuló barna bőrszínért. Melynek az elsőrendű feladata a bőrsejtek sejtmagjában lévő örökítő anyagnak, a DNS-nek a védelme. A napfény azáltal, hogy közvetlenül károsítja a DNS állományt, kórosan befolyásolja a hámréteg működését, pigmentációs zavarokat, májfoltokat, esetleges rosszindulatú elváltozásokat is előidézhet. Amit mi egészséges barnaságnak nevezünk, az a bőr szempontjából gyakorlatilag már egy segélykiáltás, hogy vigyázzunk! Érdemes télen a szoláriumozás túlzottan hosszú és gyakori időtartamát is átgondolni a fentiek ismeretében!


Védjük hát bőrünket a nyári napsütéses napok alatt, munkába, piacra igyekezve is erős antioxidánsokat, hidratáló anyagokat, illetve bőrnyugtató hatású összetevőket tartalmazó natúr, illetve bio szemléletű BIOLA nappali fényvédő hatású gélekkel, krémekkel. Melyek hatékonyan semlegesítik azokat a szabadgyököket, melyek káros hatással vannak a sejtekre és felgyorsítják az öregedés folyamatát. 


BIOLA – BIO BÍBORKA ARCÁPOLÓ GÉL


Nappali hidratáló arcápoló gél zsíros és kevert bőrre, amely bőröregedés elleni bioaktív komplexet, a bőr fiatalos tónusát támogató hatóanyagok széles skáláját tartalmazza. Kis mértékben a napfény ártalmaitól is segít óvni a bőrét! Esszenciális zsírsavakat tartalmazó kis mennyiségű bio növényi olajokkal készül. Az A-, C-, B3-, folsav, biotin-, B6- és E-vitaminok a zöld tea, a csipkebogyó és a homoktövis multifunkcionális antioxidánsokkal segíti bőrének táplálását.


NATURISSIMO – ZÖLD TEA NAPPALI HIDRATÁLÓ ARCKRÉM SPF12


Hidratáló, fényártalmaktól mérsékelten védő arckrém. Biológiailag értékes olajokat, a környezeti ártalmakból származó szabadgyököket lekötő antioxidánsokat tartalmazó zöld tea kivonatot és A-vitamint tartalmaz. A hidratáló uborka- és aloe juice és a vadárvácska hatóanyagaival, valamint az ásványi eredetű fényvédő pigmentek komplex védelméről gondoskodik az érzékeny, extra száraz bőrtípusnak.