Kosár
60:00
0 termék van a kosárban
A kosarad még üres! BIOLA
Összesen: 0 Ft
Bejelentkezés

Napoztatás és fényvédelem: a legkisebbeknek

A 6 hónaposnál fiatalabb kisbabákat mindenképpen óvjuk a közvetlen napfénytől! Amennyiben feltétlen szükséges a napon tartózkodás: használjunk kifejezetten babáknak fejlesztett nagyon erős (SPF 50+) krémet a káros UV sugarak ellen, az arcon, a kézfejen, illetve azokon a területeken, melyeket nem fed ruha. Számukra az európai fehér bőr miatt a világosabb árnyalat a megfelelő! Legyen a kezünk ügyében már tavasszal is egy széles karimájú fejfedő csemeténk részére. Amennyiben babakocsit használunk szereljünk fel rá napernyőt, ami kellő árnyékot biztosít a picinek! Feltétlenül jól szellőző, hosszú ujjú ruhába öltöztessük az érzékeny és sérülékeny bőrű babákat a késő tavaszi vagy nyár eleji séták alkalmával! Általában érvényes a kisbabákra és a kisgyermekekre is, hogy 11 – 15 óra között célszerű kerülni a direkt napfényt!

Fényvédelem gyermekeknek

SPF 50+ nagyon erős fényvédőkrém mellett is barnul kissé a baba bőre és így hozzájut naponta 20-30 perc alatt a csontképződéshez és az immunrendszer fejlődéséhez, optimális működéséhez szükséges D-vitaminhoz.

Bőrnyugtatás és hidratálás: már a babáknál is szükséges lehet! Nagyon fontos dolog, mert a babák bőre különösen hamar képes a kiszáradásra, ami akár irritációt is eredményezhet. Pláne mikor kivisszük őket a tavaszi levegőre, ahol bőrüket szél és fény (a nem közvetlen is) éri.

 

Ehhez nyújt természetes segítséget a BIOLA a babáknak készített hatékony készítményeivel:

Homoktövis fényvédő krém - SPF 50 - 75 ml sötét - Fényvédelem/napozás, szolárium utáni bőrápolás | BIOLA

BIOLA: Homoktövis fényvédő krém - SPF 50

 

Bőrgyógyászatilag tesztelt nagyon erős fényvédelmet biztosító bio krém, amely bőrtápláló bioaktív hatóanyagokkal készül. A napfény okozta ártalmaktól való védelmét és a mélyrétegi bőröregedési folyamatok mérséklését támogató antioxidánsokat és bőrápoló hatóanyagokat, bőrtápláló növényi olajokat tartalmazó krém. A szükséges mennyiségű D-vitamin termelődését eredményeső napfényhez így is/emellett is hozzájut a baba a félárnyékos helyen is 20-30 perc alatt!

Ásványi pigmentekkel nagyon erős fényvédelmet biztosító krémünket az ujjaink segítségével feljuttatjuk és gyengéden tapintó mozdulatokkal visszük fel a baba bőrfelületére, amelyet érdemes előtte vízzel enyhén benedvesíteni az egyenletesebb fedőhatás és a könnyebb használat érdekében.

 

Bio calendula & nigella baba testápoló - 100ml - Babának & mamának | BIOLA

BIOLA: Bio Calendula & Nigella baba testápoló - 100ml

 

Hasznos ennek a termékünknek az alkalmazása a fizikai fényvédőink alá a még hatékonyabb hidratálás és a könnyebb felület biztosításához a fizikai fényvédők egyenletes bőrfelszíni elosztásakor.

 

Herbal baba balzsam - 50 ml - Babának & mamának | BIOLA

NATURISSIMO: Herbal baba balzsam

 

A bőr környezeti ártalmaktól való védelmét támogatja a balzsam. Orvosi somkóró- és a körömvirág-, édesgyökér bőrregenerációt támogató kivonatát és allantoint tartalmaz. A vadárvácska-, a lenmag kivonat az érzékeny bőrt kiválóan ápoló shea vajjal, mandulatejjel, pórsáfrány- és jojoba olajjal különlegesen hatékonyan óvja és táplálja a baba bőrét. A bőrnyugtató hatóanyagok mellett a hidratációt is elősegíti és a nem nano méretű titán-dioxid kis mértékben a fényártalmaktól is óvja az érzékeny bababőrt. A bőrgyógyászatilag tesztelt készítmény megnyugtató segítség a baba bőrére! Ez a natúr szemlélettel formulázott balzsam mentes a mesterséges illatanyagoktól és nem tartalmaz: paraffinolajokat és parabéneket sem. Így akár 30 percig is kint játszhatnak a napernyő alatt reggelente vagy késő délután!