TERMÉSZETES MEGOLDÁSOK A FIATALOSABB KINÉZET ÉRDEKÉBEN!


 Amint azt már sokszor hallhattuk, a bőrünk az első szervünk a testünkön, amin leghamarabb megmutatkoznak az öregedés jelei. Ugyanakkor általános szabályként elmondható, hogy az egész életen át tartó tudatos bőrápolással és egészséges életmóddal hatásosan felülkerekedhetünk az öregedési folyamatokon, lassítva azt. 


A minden életkorra jellemző szép bőrállapot kiteljesedéséhez, szükséges néhány fontos elemet napirendünkbe iktatni, avagy a meglévőkön némiképp változtatni.


- Hidratálás nappal és éjszaka egyaránt! Válasszunk a bőrállapotunknak megfelelő natúr illetve bio arcápoló kozmetikumokat, szérumokat, krémeket!

- Egy jó fényvédő krém! Bio, ásványi fényszűrőt tartalmazó napvédő, mely képes megvédeni a bőrt a káros UV sugarak ellen.

- Hagyjuk a bőrt szabadon lélegezni! Amikor tehetjük ne használjunk sminket, annak érdekében, hogy a sejtek kellő mértékű friss oxigénhez jussanak és eredményesen méregtelenítsenek.

- A szemkörnyék bőre annál inkább érzékeny, minél idősebbek vagyunk! Használjunk hát olyan natúr és bio kozmetikumokat, melyeket ennek a területnek a célzott ápolására fejlesztettek! A szintetikus illatokat kerüljük!

- Aludjunk eleget! Nem kerül semmibe és már a kutatások is igazolták, megfelelő mennyiségű és minőségű alvással éveket letagadhatunk.

- Amikor igazán szükségünk van arra, hogy a legjobban nézzünk ki, bőrünket hozassuk lendületbe egy professzionális kozmetikai masszázzsal!

 Ehhez keresse fel BIOLA kozmetikusát!


Az otthoni anti-ageing bőrápolásban igazi segítséget nyújtó kozmetikumaink közül íme néhány:


BIOLA – BIO GOJI & ALARIA TIME CONTROL SZÉRUM

A szépítendő szemkörnyékre, arcra és dekoltázsra, a smink alá is alkalmas hatóanyag koncentrátum. Komplex és sokoldalú, ránctalanító hatóanyagban gazdag szépítő elixír! Gyorsan felszívódó, hidratáló, vitalizáló és tápláló szépítő szérum. Az anti-ageing hatóanyagairól ismert Alaria esculenta alga kivonata, a Ganoderma gomba, a Goji-, kivonatával, a hyaluronsavval, valamint a magnézium sóval kisimultabb szemkörnyéki bőrállapot kialakulását támogatja. Az A-, E-, B3-, B5-, és Q10-vitaminok a homoktövis természetes C-vitamin komplexével, az argán-, a borágó-, a baobab-, a jojoba- és a gránátalmamag olajjal a fiatalosan üde, és bársonyos bőrérzetet és a bőr antioxidáns hatóanyagokkal történő feltöltését segíti.


BIOLA – BIO GRÁNÁTALMA AGE DEFYING NAPPALI ARCKRÉM

Vitalizáló tulajdonságáról ismert hatóanyagokban gazdag hidratáló arckrém. A bioaktív bőrtápláló olajok, valamint a jojoba olaj támogatják a bőrhám lipid anyagcseréjét. Ezáltal a bársonyos bőrérzet kialakulását segítik. A bőr újrastruktúrálódását, tónusát támogató antioxidáns bioaktív komponensek, a hidratáló aloe- és lenmagkivonatokkal az üdébb és feszesebb bőrérzet kialakulását segíti elő. Nagyszerűen óvja a bőrünket az öregedés első jeleitől, így a BIOLA antioxidánsokban gazdag bio nappali arckrém specialistája!